Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kajmó József

Mi csak azt tudtuk, hogy az új lelkipásztora van a falunak, Dr Kiss Lajos nyugdíjba vonult.

Amire mi emlékezünk: Pébános Kajmó József, akit 1946-ban neveztek ki Vámosmikolára. Kesztölcről érkezett szüleivel, nővérével és annak családjával. Mikolai kocsik hozták a családot. Lassan megértette Vámosmikola nyája, micsoda kitüntetés volt ez számára, Isten áldása…

 Ilyen elegánsan végezni a szertartásokat, prédikálni a szószékről, beszélgetni a nyájjal, annak külön-külön minden tagjával. Olyan gyönyörű hangja volt, hogy mikrofon nélkül végig mondta-énekelte latinul a szentmise szövegét. Utoljára hallottam szószékről beszélni katolikus papot, minden Nagymisén. A kismise a diákmise volt, Ő vezette be ezt a szokást is.

Tanárember volt. Matematika-Fizika szakos Értett a nyelvünkön. Kedves, de halkan, mosolyogva szidta meg a tanulót, ha nem volt jó, vagy nem tudott. Nagyon szigorú szülők voltak akkoriban, akik biztatták Őt, hogy „adjon csak neki, ha rossz a gyerek”. Nem, ezt nem engedte. Esti határba való sétája alkalmával, ha találkozott egy-egy szülővel, meg tudta, hogy a szülő (Ilonka néni) megverte a Józsi fiát, mert nem ment du. vissza hittanra, elment játszani. Mire Ő figyelmeztette az Ilonka nénit: „ eej-eej, nem kellett volna bántani azt a gyereket”.

Olyan élménye nem lesz senkinek többé, mint az akkori diákoknak, nagylányoknak, Mária-lányoknak, legényegyleti tagoknak, mint akkor.

A szülők, Nagyszülők is összekapták magukat, mert ha elaludtak a prédikálása idején (bóbiskoltak, mert elődje nagyon halk szavú lelkipásztor volt, így szokták meg), nem volt rest, a szószékre olyat rávágott, hogy mindenki felébredt, mi meg nevettünk, de úgy, hogy nem bírtuk visszatartani. Volt, amikor prédikáció után lejött a szószékről, egyenesen a nevetők közé, kettőnek megfogta a kezét és kivonult velük, Ő visszajött és folytatta a szertartást.

Hamar összekapta magát a falu apraja-nagyja.

Hálát adok még ma is az Istennek, hogy Kajmó József lett a lelkipásztorom, aki megtanította, hogy mit jelent a gyóntatószék, az őszinteség, amely az alaptulajdonságommá vált. Könnyű volt a hivatásomnak megfelelni, mert ott nem lehet mellé beszélni. Ez a legnemesebb tulajdonsága az embernek. Az őszinteség. Milyen jó érzés kijönni megkönnyebbülve és megbánva, kisebb nagyobb csínytevéseimet, de a végén a kisebb tehertől is idegenkedik az ember a kis bűntől is. Nagyon jó érzés, megszabadulni a lelkiismeret terhétől. De nagy kegyelem ez annak, aki ezt érzi. Minden embernek van a lelkében teher, amit ma úgy mondanak, „feladtam magam, mert nem bírtam a tettem súlyát cipelni.”

Nekem csak egyszer szoktak hazudni, akárki, már másodszor vagy nem volt alkalma, elvesztette előttem a hitelét. Többé nem bíztam meg benne, még ha nem is mondtam neki.

A boldog gyermekkor itt kezdődik, mikor kezd nyiladozni az értelme a gyermeknek és megérti, milyen jó érzés hazugság nélkül élni. Könnyű vagyok. Nem nyom a bűn súlya és látom, hogy örülnek a szüleim is, hogy így követel a lelkiatya tőlünk, de dicsérni is tudott.

Nem lehet leírni, mit jelentett Kajmó József Vámosmikola életében, háború után. Még emlékezni is jó érzés, mit jelentett az ifjúságnak, fiatalságnak.

Azóta sem látok olyan boldog diákságot, felhőtlen gyermekkort. Igen. Szerettünk templomba járni. Ma is. Éreztük, hogy van a nyájnak pásztora, aki sok örömet szerzett nekünk és mi is igyekeztünk a kedvébe járni.

Azt meg tudta tőlünk követelni. Nem esett nehezünkre.

Ilyen körülmények közé jött Mindszenti József, Vámosmikolára 4 osztályt áldoztatni és 5 osztályt bérmálni.

Nagyon szép ünnep volt. Ott éreztem először, miértünk van ez az ünnep Keresztszülőm a hátam mögött. Első ajándékom Tőle kaptam,- mert a bérmáláskor is kell Keresztszülő- egy szép fehér, kaucsuk-fedelű imakönyvet, amire úgy áhítoztam. Megkaptam. Boldog voltam.