Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Gyerekkor és a ludak

A kereskedő, malomtulajdonos, pék, hentes (mind zsidó származású) mindég segítettek a szegényebbeknek és mindkét fél jól járt. Rövidre zárták a kölcsönigénylést. Egy alkalommal véletlenül hallottam a következő beszélgetést a zsidó ruhakereskedő és a „Julis néni” közt: „hová viszi azt a szép cseresznyét, Julis néni?” „Ságra nagyságos Úr. (Ipolyságra) „Ne vigye azt maga sehová, megveszem, mi az ára?” Nem értettem, hogy 1 vagy 2 pengő volt az ár. Julis nénit megkérdezték „elég lesz-e, mit akar venni?” „Gyün az Úr napja és a búcsú is, a gyereknek új ruha kellene”. A Matyo- nevű zsidó ruhakereskedő behívta Julis nénit, hogy „válasszon”. Semmi ráfizetés. De láttam a ruhát, nagyon jól mutatott a fiú benne. Akkor olyan idők jártak, hogy Vámosmikolán volt cipőüzlet, cipészet, ruhaüzlet, méterárú, férfi- női szabóság: Gicy Gyula. A környező falvakból is idejártak vásárolni, vásározni. Vásárolni az üzletbe, vásározni meg a vásártérre (ami nem a falu közepén volt, hanem a faluvégén).

 
Ha nem volt vásár, nekünk volt gyerekparadicsom: a Nyargó, egyúttal libalegelő is. Játék, babázás, futballozás, tornászás. A tehenek, lovak részére a vásártér körbe volt kerítve fakerítéssel, amelyen a gyerekek tornászhattak. Közben a libák is legeltek, hol ültek, hol fürödtek, mert ott folyt és folyik ma is a patak. Nem volt óvoda, nem volt bölcsőde, de volt Nagymama, hogy a szülők nyáron gondtalanul dolgozhassanak. Ezt mi úgy tanultuk, hogy egészséges ifjúság-nevelés, Közösségre nevelés. Adva volt a lehetőség, de ma is ez lenne az egészséges ifjúság nevelés útja. Nem volt baleset, nem volt cigánykérdés, együtt játszottunk. Este meg volt minden gyereknek az Ő libacsapata, mentünk legeltetni, a pincékhez, ahol, még cseresznyét is találtunk, de csak mi, mert a gazda már csak az üres fát találta. Volt, aki még segített is: „csak vigyázzatok gyerekek, hogy az ágakat le ne tördössétek”. De az eper-tulajdonos már nem így vélekedett. Kilestük, kora hajnalban mentünk. Az akció sikeres volt. Dinnye is akadt bőven. Az okos gazda azt tette: ”gyertek ide, ti ne szedjetek, majd én keresek nektek jó érettet”. Ha kell, csak Pistyi bácsihoz gyertek. Csak ne Ti szedjétek le, Ti nem tudjátok azt kiválogatni. Volt ott salátát termelő gazda is, aki azért adott hulladéksalátát, mert segítettem a rakodásnál, mert hajnalba mentek a piacra, másik faluba. Én meg boldogan segítettem, addig is ültek a libák, mert jóltartottam salátával én meg játszhattam, mert azért kellett figyelni a libákra, mert egy-kettő, a tilosba szaladtak, vagy repültek már, mi meg futottunk utánuk. Estére jó lakott a libacsapat, mi is dinnyével és bandukoltunk hazafelé, lassan, hogy a kis jószágok teli „beggyel” bírjanak jönni: elől a libapásztor utána a gúnár, az öreglúd, ha volt, következett a fiatalabb lúd és csak utánuk a libák: ezt a rendet egy liba sem szegte meg. Amikor már maguk mentek el a szokásos helyekre este „jótartásra”, haza is jöttek: ugyanebben a sorrendben. Az apaállatot egy lúd-liba sem előzhette meg. A gúnár nagy úr volt Ha összekeveredtek az idegen libákkal fürdés közben, mire kijöttek a vízből, minden liba a gúnár körül volt, ha nem, akkor hívta őket. Úgy szaladtak hozzá, az meg csak nyújtogatta örömében a nyakát, hogy „itt van mindenki?” Ott volt.
 
Szegény mai gyerekek, mennyivel szegényebbek vagytok, nincs játék-mozgás teretek, pedig a gondtalan ifjúságnak a játék a feltétele. A gondtalan felnőtt-életnek, pedig a gondtalan, szabad gyerekkor a feltétele. Tudtuk, hogy mi a szabadság. Nem szabad mindent megcsinálni, de nekünk tudni kellett, mit szabad, mit nem, hol a határ. Ez a szabadság. Én döntöm el,
ezt meg teszem-e, vagy nem. Tudni kellett dönteni, azután, hogy először kijöttünk a gyóntatószékből (ahol megszabadulhattunk csínytevéseink terhétől). Volt ott már bűn is, nem csak csínytevés. Tudni kellene ma is, hogy a kettő közt mi a különbség.
 
Van egy állatügyekkel foglalkozó dossziém (címe: feleségem állatügyei). Ebbe olyan dokumentumok vannak benne, a melyet a váci Járási Tanács mezőgazdasági osztálya adott ki szakértői véleményként: igazolják, hogy az apaállat egy hónap múlva is megismeri a libáit, ha valaki befogta volna őket. Egy hónap alatt kezdtek tollasodni a libák. Otthon voltam szabadságon Vámosmikolán, kihajtottam 17 libát, 2 ludat (anyaállatot) és a gúnarat fürdeni. Egyszer csak a libák összekeveredtek egy másik csapattal. A gúnár és a libák nagyon hápogtak. Örültek egymásnak, csapkodtak a szárnyaikkal. Jön a másikcsapat tulajdonosa, hogy „hajtsuk ki a libákat, mert idekeveredtek hozzám. Mire kijöttek a vízből a libák, mind az apaállat körül voltak, oda nem engedtem az idegen asszonyt. Erre ő mondta „Adjam vissza a libáit”. Közben a libák az apaállat irányításával megindultak hazafelé. Az asszony nem mert utánam jönni, csak kiabált, hogy „Vasárnap, azaz holnapra vér fog folyni az utcán a házunk előtt”. A libákat betereltem, és mondom Édesanyámnak, „Anyu itt több liba van”. Elmeséltem mi történt. Áthívtam a szomszédban lakó rendőrt, hogy nézze meg a libák jegyeit: a mieinknek egyforma jelzéseik voltak, de itt már 21 egyforma jelzésű liba volt. Azt mondta, hogy menjünk az őrsre, felveszi a jegyzőkönyvet és bevittem a Tanácsra. Másnap behívattak, írásban adták, adjam vissza a libákat. Megfellebbeztük. A végzés szerint, a Szakértői vélemény Vácról Igazolt szakmai tény: „az apaállat megismeri hónapok után is a libáit és mivel azonos jegyük van a többivel, az idegen libák közt pedig nem volt egy ilyen jelzésű sem, az állatokat nem kell visszaadni”. Aláírás Dr…….
 
Ha olvasod, amit leírtam, ugye igaz, volt Tanácselnök Úr! Lajos. Te vezetted a tárgyalást, hogy Pintér Margit ellopta az idegen libákat. Te ismertél minket gyerekkorod óta. Lemerted írni, hogy a Pintér Jánosné 4 libát lopott. Mit éreztél ilyenkor? De még a házunkat is el akartad venni. Tanácsi rendelkezésűvé tetted, de nem hagytam. Megnyertem a pert, mert már jogtalan volt. Régen megszűnt az a rendelet, amire Te hivatkoztál. Így láttad el azt a családot, akit kifosztottak, cséplőgépét, nyugdíját elvették 48-49-ben. Aki a hazájáért Szibériába volt két évig. Parancs volt. Menni kellett. Ma sem tagadhatják meg a felettes parancsát. Szibériában fejbelövés járt érte. Idehaza, csak agyvérzés, a hűséges becsületes munkájáért, aki a falunak 17 embernek adott egész évi kenyeret. Aki 8 gyerekes családnak adott munkát, mert az iskola gondnoka volt és évtizedekig a családból került ki az iskola fűtője, általa. Addig könyörgött Dr Kiss Lajos plébánosnak, hogy ennek a családnak enni kell adni, vegyük fel. Felvették. Te ezt tudtad.

Köszönöm szépen és jó egészséget.